Így készülnek a fotók motorozás közben

DOLOMITOK - 2011.07.24 – 9. nap

Ma sem süttetjük sokáig a hasunkat. Ennek több oka is van. Egyrészről nincs mivel, a tegnap esti eső megállás nélkül zuhog. A szállás udvarán lévő teniszpályán annyi víz gyűlt össze, hogy a villachi vizilabda csapat nyugodtan edzést tarthatna, az egyik sarokba már ki is tették a "Mély víz, csak jó úszoknak" táblát. Másrészről szeretnénk elkerülni a Horvátországból hazatérő kocsiáradatot az M7-en. 3/4 8-kor szakadó esőben pakolásszuk a cuccokat a motorra, a kiadós csapadékból még a hengerzsákomba is jutott vagy 2 korsónyi. Pakolászás közben az egyik szállóvendég "szőke nő" nagyvidáman felrúgja az ajtó kitámasztására rendszeresített kuka/hamutartó kombót, de úgy, hogy az föld körüli pályára áll. A tartalma természetesen ott marad az ajtóban, ami támaszték hiányában időközben becsukódik. Mama feltámasztja a hamvába dőlt kukát, majd elhúzza a csíkot. Az 1 perccel később érkező vendégek morgását meg mi hallgathatjuk, bár Atti az éppen kocsiba beszálló spiné felé mutatva jelezi, hogy "Frau war" :))))

8-ra becsattogunk az üzemi konyhára, hogy elfogyasszuk jól megérdemelt reggelinket (ha már a szoba ára tartalmazta) :))) Tegnap este érkezésünkkor nagy banzáj zaja hallatszott a "társalkodó szobából", a recepciós lány mondta, hogy éppen esküvői lakodalom folyik odalenn. A bulizós csapat jópár résztvevőjével összefutunk a büfében, ahol mi igen komoly látnivalót jelentettünk motoros szerkóban. Telepakoljuk a puttonyt, leadjuk a szobakulcsot,majd az előtérben beöltözködve erőt gyűjtünk és felpattanunk a szarrá ázott motorokra. A GPS a tegnap este tervezett útvonalon terelget ki Villachból. Amikor a 2. autópálya felhajtót is nagyívben elkerüli, Attival arra jutunk, hogy menjen előre, az Ő kütyüjének nincs autópálya fóbiája. Rákanyarodunk az A2-re és jet-skizünk Maribor felé. Közben utánanézek, miért rettent el szegény Zumo660 a pályától. Látom, hogy a "leggyorsabb útvonal tervezése" beállítás valamilyen természet feletti erők vezérletével visszaállt "legrövidebbre", ezért akart árkon-bokron menni. Az eső kitartóan esik, ilyen viszonyok közepette élményszámba megy 1-1 alagúton áthajtás. Már a bejáratnál drukkolunk, hogy min. 4 számjegyű legyen a hossza, és ha lehet, ne 1-sel kezdődjön :))))) Klagenfurton be is figyel egy hosszabb esőmentes szakasz :))) Griffennél lekanyarodunk a pályáról és Lavamünd felé folytatjuk a vízen járást. Lavamündnél a benzinkúton rövid szünet, magamra veszem az összes száraz ruhámat, mert 12-13 fokban, ronggyá ázott dzsekiben nem élvezem a motorozást. A Zuzmóm továbbra sem tér észhez, Szlovénia helyett a B69-re szeretne felvezetni, Atti marad továbbra is elől. Maribor felé közeledve több helyen szeretne a navigáció levinni az útról, annak ellenére, hogy a táblák sora mutatja másik irányba Maribor. Lehet, hogy ez már megint tudna egy rövidebb utat az erdőn át??? Maribor peremén megtankolunk, majd Atti továbbra is szeretné őrizni a pole poziciót, az Ő GPS-ének vezényletével megyünk bele Maribor sűrűjébe. Itt meg az én Zumom kezdi mutatni a helyes utat, az ővé elvisz egy rövid városnézésre, majd vinne vissza abba az irányba, ahonnan jövünk. A GPS-ek csatája 1:1:DDD Átveszem a vezetést, ráállunk a határ felé vezető autópályára és gyilkoljuk a km-eket. A határon átérve az eső mégjobban rákezd, minden cseppjét büntetésnek érzem :)))) Már több, mint 300 km-t jöttünk már a szakadó esőben. Sirály :DDD Nagykanizsa magasságában aztán megkegyelmeznek az égiek, a Balatonújlaki Shell kútra már száraz aszfalton gurulunk be, csak a ruhánkból folyik a víz :DDD Az Adriáról hazatérők áradatát eddig sikerült megúszni. Tankolás után sűrű forgalom (és a felhők közül előbújó nap) kíséretében szárítkozunk Budapestig. Attitól a BAH csomópontnál elköszönök, majd a városon átrobogva 15.45-kor, több, mint 4000 km-nyi kaland után garazsírozom a túragőzöst.

Szép volt, jó volt, VISSZAMENNÉK!! :))))

DOLOMITOK - 2011.07.23 – 8. nap

Egy jóízűen átdurmolt éjszaka után a megszokottnál fél órával korábban (6.30) kelünk. Legalább féltucat hágó díszeleg a mai útvonalon. Mire a nap sugarai óvatosan átkukucskálnak a hegy ormai felett, mi már javában úton vagyunk. A "korai" időpontnak köszönhetően szinte nulla forgalom mellett suhanunk a San Bernardino hágó felé. A Pian San Giacomo utáni kanyarfűzér kitűnő intrója a "Nagy Bernáthegyinek". Ahogy kapaszkodunk egyre feljebb, úgy romlanak a látási viszonyok. A Laghetto Moesola tónál már helyenként 20-30 m-re is alig látunk el. A hágó tetején kötelező fényképezkedés, majd az északi oldalon sűrű ködben ereszkedünk, amíg ki nem érünk a felhők gyűrűjéből. Splügen felé haladva a hegyeket hófehér lepel borítja, a városba érve az eső szemerkélni kezd, beviharzunk az első nyitva tartó kávézóba (Cafe Restaurant Rustico) Atti koffein fejadagjáért :) Nagyon álmos lehetett, mert rögtön 2 kávét rendel, be is tolja mindekettőt. Az ízénél már csak az ára volt keserűbb, 6,5 eurót fizetett értük. Indulás előtt esőruhába bújunk és betámadjuk a nap második hágóját, a Splügenpass-ot. A hajtűkanyarok előtti szakaszon belefutunk egy lámpás forgalomirányításba. Éppen az orrunk előtt vált pirosra a lámpa, reflexből leállítjuk a motorokat, de kár volt, 2 másodperc múlva már vált is zöldre. Szánk tátva marad, ezt így is lehet??? Alíg tértünk magunkhoz, máris a visszafordítókban kapkodjuk a kormányt végállástól végállásig. A régi vám épülténél már ismét a fellegekben járunk, sejtelmes köd borítja a tájat, majd -mint egy jól megkoreografált filmben- az olasz oldalon fantasztikus látvány tárul elénk. Spluga-ba érve Atti begyűjti a sokadik hágómatricáját, majd az alagutakkal tűzdelt szerpentinen erszkedünk alacsonyabb régiókba. Lironeban a parkoló mellett kialakított pihenőhelyen megreggelizünk és figyeljük az elhaladó autó és motor "csodákat" :) Minket meg az ablakból egy öreg digó. De olyan feltűnően nézett, hogy majd kiesett az emeleti ablakból. Reggeli után éppen állnánk ki a parkolóból, amikor az autókat kb. 70-80-as tempóban előzve egy KTM950SER elhúz előttünk. Kocsik után kifordulunk, és haladunk a motorossal azonos irányban (természetesen 50-nel, mert lakott terület, és az út sem túl széles). A faluból kiérve néhány visszafordító és trükkös kanyarkombináció után egy enyhe jobbos kanyart követően az út egyenesen ereszkedni kezd. Már a kanyar előtt látszik, hogy állnak az autók, vészvillogó ezerrel, stb. Lelassítunk, majd óvastosan elcsorgunk mellettük, amikor látjuk, hogy egy busz és egy kombi Skoda Oktávia áll szorosan egymás mellett. A Skoda hátuljába pedig az előbbi Ghostrider beleállt. Motorokat leállítjuk a kocsik közé, majd előre sétálunk megnézni, mi a helyzet a sráccal. Eszméleténél van, de nem tud megmozdulni. A nyomokból ítélve későn vette észre, hogy a Skoda megállt a busz mellett, megpróbált fékezni (rendőrségi mérés szerint több, mint 25 m féknyom!!!), majd a bal oldalára lefektette a motort, és kb 4-5 m-t kersztbe csúszva beküldte a kombi autó hátuljába a KTM-et. A buszról leszállnak segíteni, a kabátját óvatosan résnyire kizippzározzák, hogy ne fülledjen bele. A nap erősen tűz, esernyőt nyitnak felette és vízet adnak neki. A mentő kb. 10-15 perc alatt megérkezik. Hordágy, vákuumágy le, a srácot megpróbálják a kabátból kibujtatni, nagyon megszenved, mire lekerül róla. Szerencséjére rendesen fel volt öltözve. A mentősök alaposan, végtagról végtagra átvizsgálják, megfelelően rögzítik, majd vákuumágyba teszik és irány a kórház. Közben a tűzoltók is megérkeznek, elkezdik a motorból kifolyt benzint és olajat közömbösíteni. A motor ülését próbálják leszedni, keresik mindkét oldalon a zárat, kérdezgetik a felgyűlemlett motoros nézősereget is, hátha valaki tudja. Szemfülesen megtaláltuk a hátsó sárvédőn, a féklámpa alatt :))))) Carabinieri-ék is megérkeznek, nekilátnak a helyszínelésnek, majd feloldják a blokádot és a motorosokat átengedik. Kb 1 órát vesztegeltünk a baleset miatt. Chiavenna felé erszkedünk tovább, a baleset miatt kb. 2,5 km-es kocsisor torlódott fel. Splügen után a Malojapass-t fűzzük fel a hágófűzérre. A kilátópontnál egy magyar párral összefutunk, kérdezték, hogy merről merre? Elmeséltük Nekik nagyvonalakban :))) Malojapass után a Bernina pass jön a sorban. Itt már nem csak a hideggel, de az esővel is meg kell kűzdenünk, majd a Forcola Di Livignon keresztűl eljutunk az Alpok egyik legkülönlegesebb síközpontjába, Livignoba. Festői környezetben elterülő sípálya rendszere mellett további vonzerőt jelent, hogy vámmentes terület. Bizonyos termékek (ital, dohányárú, parfümök, műszaki cikkek, üzemanyag) lényegesen olcsóbban vásárolhatók meg. A 95-ös üzemanyag ára nem érte el a 300 HUF-ot (1,09 EUR). Fel is tankoltunk belőle a kúton. Az előttünk álló autóst még az sem zavarta (pedig Atti szólt neki), hogy a kocsiból már vagy 1,5-2 liter üzemanyag kifolyt a túltankolás miatt. Az Eira és Foscagno hágókon tovább aprítottuk a km-eket, majd következett a Stelvio (Stilfser Joch). A már kultusz helynek számító hágó tetején némi Bratwürst elfogyasztása után Merano és Bolzano érintésével Ausztria felé vettük az irányt. (Idő hiányában a Jaufenpass kimaradt a szórásból, na majd legközelebb). Este 8-kor Arnbach-nál osztrák területre lépünk. Az eső vidáman esik, úgy döntünk, hogy a pályát előnybe részesítve kavarunk be Villacha. GPS szerint "csak" 130 km. Na de milyen 130 km... Az eső egyre durvábban esik, egyre jobban kezd besütétedni és a sisakplexim is ad némi melót. A belső páramantesítő rétege már 0 km-es korában lepergett róla (Schubert S1!!!), párásodik, mint a mosókonyha ablaka. A terepezésnek köszönhetően viszont a plexim zárrésze is ki van kopva, magától nem marad felnyitott állapotban (sőt, túl is lehet nyitni, és ilyenkor a plexi kipattan a helyéből). Nem maradt más hátra, balkézzel plexit támaszt, jobbal a szakadó esőben gázt húz. Spittalnal a pályára már sötétben keveredünk fel, az eső monszun szinten áztat. Sikerül egy jó ritmusra beállni, 100-110-es tempóval szó szerint vakrepülünk. Villachnál letérünk a pályáról és jöhet a városi kóricálás. 10 óra után pár perccel beesünk a diákszállás recepciójára. Szerencsénkre van szabad szobájuk, de át kell mennünk az új épületszárnyba. Motorokra vissza, 50 m-t guriga. Magunkhoz vesszük az alváshoz és tisztálkodához szükséges kellékeket (+ HAJSZÁRÍTÓ) és irány a másoik emelet. A folyosón a radiátor langyos, fel is dobjuk rá a kesztyűket száradni. A szobákban a radiátor halott, beizzítom a hajszárítót, de a 2 órányi esőt képtelenség a ruháinkból kiszárítani. Tisztálkodás után navigációs félóra következik. Feladat: szlovénián átvezető útvonal megtervezése Garmin Zumok használatával. Nem csak a készülékek, de a térképek verziója sem volt azonos, így nem meglepő módon egymástól jelentősen eltérő útvonalakat ajánlottak fel a Zúzmók. Végül a netbook 3. verziójú térképén megterveztem az útvonalat :)))

Lámpaoltás, joccakát!! :))))

DOLOMITOK - 2011.07.22 – 7. nap

A tegnapi sikeres hágómászás után lelkesen készülünk neki a túra utolsó off-road szakaszának. A szokásos 7.00 kelés/8.30-as induás után Atti magához veszi ébresztő koffein adagját az első kávézóban, majd irány az Assietta. Élvezetes kanyargással üthetnénk el az első km-eket, de kifogunk egy idős hétvégi autóst. Az út nagyon keskeny, elég rövidek az egyenes szakaszok és félre húzódni esze ágában sincs, a hegytetőig pianoban lavirozgatunk mögötte. Ahogy szabaddá válik az út előttünk, azzal a lendülettel el is fogy az aszfalt és közel 2000 m-es magasságban kanyargunk a hegy oldalában a Col de Finestre felé. Az erődig tartó 1,5-2 km 1 sáv szélességű hibátlan aszfaltcsík, jól be is melegítjük rajta a gumikat. A 2176 m-en elhelyezett emlékművél "fotó/video", majd az északli lejtő kanyarjaiba vetjük magunkat. Nagy igyekezetünkben a hegytetőn álló erőd mellett elbumlizunk, csak a szerpentin aljából sikerül 1-2 fotót készíteni róla, azt is csak menet közben :( Susa felé közeledve ismét aszfalton terepljük a gépeket a 32 kanyarral megbolondított szerpentinen. A láncom kissé "tésztás" állagára való tekintettel túlzásba nem vihetem a motorféket, inkább tárcsákat sütöm jó ropogósra, 20 kanyar után már kezd vidáman beesni a fék 1-1 intenzívebb fékezés során :) Susaban benavigálunk a főterezni, egy séta keretében átmozgatjuk a tükörreflexes gép elmacskásodott rekeszeit, majd békésen megpihenünk egy kávézóban fagyi/kávé szünetre. Pihiszünetben bekalibráljuk a mai napi végcélt (Splügenpass környéke), nekivágunk a távnak. A Col de Mont Cenis-en kezdjük a gumimelegítést, majd a Col De Iseranon folytatjuk a hegymászást. A kis (Petit) San Bernard hágó lépünk vissza a taljánföldre, majd Aosta irányából támadjuk a Lago Maggiore-t. Útközben megállunk egy szupermarketnél, ekkor fedezem fel, hogy az első kerék bal oldalán egy combos szálszakadás nyoma dudorog. A felni is kapott egy pofont, de azért köszönik szépen jól vannak. Kutatok az emlékeimben, és beugrik a ligúr hadi út estéje, amikor San Remo felé haladva éreztem, hogy rá a motor eleje. Valószínüleg ennek volt köszönhető. A fülledt időben már többször majdnem elaludtam menet közben, kénytelen vagyok betankolni egy adag Red Bull-t. Haladunk tovább, a forgalom sűrű, lassan haladunk svájc felé. A megérkezés isőpontja egyre mélyebben zuhan be az éjszakába. 20.45-kor Valmaranál átlépjük az olasz-svájci határt. Megtankolunk (végre találunk nem automata kutat és óccsó benzint), majd szürkültben indulunk tovább. Bellinzonába érve ránksötétedik, lassan az eső is szemerkélni kezd (meg elszórtan villámlik), ideje "szállás" után nézni. Az A13-as útra rácuppanunk, majd Roveredonál lejövünk a gyorsforgalmi útról, és a faluban az első utcában a folyó felé vesszük az irányt. 50 m után egy tökéletes vadkemping placc villan fel a motorok "szeme" előtt, sátrakat felállítjuk és neki látunk vacsorázni, az eső meg szép csendben permetezi a sátor tetejét. Patak hangos zubogása mellett hajtjuk álomra a fejünket.